Gaia 1/2

A nyomozó gondolataiba mélyedve sétálgatott az utcán. Már fél úton járt hazafelé, de a mai eset emléke nem hagyta nyugodni, pedig tudta, hogy ideje lenne elfelejtenie, legalábbis a nap hátralévő  részére. Megígérte mind magának, mind mostani barátnőjének, sőt a korábbiaknak is, hogy nem viszi haza a munkáját. Ez általában sikerült is… feltéve, hogy nem túl komoly esetekkel találkozott nap közben. A piti betörések és rablások után még örült is, hogy megszabadulhat az egész napi papírmunkától. De néha az útjába kerültek egyedi, érdekes esetek, amelyek felgöngyölítése napokat, sőt heteket is igénybe vehetett. Ilyenkor gyakran került kellemetlen helyzetbe kedvesével, mert gondolataiba mélyed bambulta a TV-t, anélkül, hogy egy szót is felfogott volna belőle. Ilyenkor belső világának rabjává válik, ahol csak az ügy megoldása létezik, elvesztve a külvilággal minden kapcsolatát. Éppen ezért remek nyomozó, viszont pocsék a párkapcsolatban. Persze maga is tudta, hogy mostani kapcsolata nem lesz hosszú életű, és ha így folytatja, magányosan végzi. De akármennyire is próbált szabadulni tőle (mármint az ügy gondolatától), mégis egyre azon törte a fejet, hogy pontosan mit is látott az 5-ös számú lakás nappalijában.

A kínzó elmélkedés helyét azonban lassan átvette egy fiatal férfi, aki a nyomozó előtt lépdelve próbálta felhívni magára a nyomozó figyelmét.

- Látom, végre ismét köztünk jár. Már 2 perce próbálom kirángatni magát az elmélkedéséből.

- Oh, sajnálom... – felelte a nyomozó, aki megilletődöttségében csak ennyit tudott hirtelen kinyögni.

- Ha így folytatja, egyszer egy kocsi elé fog lépni. - intette óvva az idegen.

A kocsi elé lépés mar a nyomozó fejében is megfordult, hisz gyakran csak akkor eszmél fel, amikor már hazaért. Végül, jobb magyarázat híján, hálát adott az őrangyalának.

- Elnézést, de ismerjük egymást? - kérdezte a nyomozó, miközben alaposan szemügyre vette a rejtélyes idegen férfit. De semmi különöset nem tudott észrevenni rajta. Teljesen átlagos férfi volt, már-már túl átlagos.

- Nem, nem hiszem, hogy valaha is találkoztunk volna. Öööhm. Szeretnék Önnel beszélni, mindösszesen pár percet kérek az idejéből. Esetleg meghívhatnám egy kávára, esetleg sörre? – kérdezte a férfi, de látszott rajta, hogy kellemetlenül érzi magát. Nem valószínű, hogy gyakran szólítgat le idegeneket.

- Sajnálom, de… hogy is mondjam… Nem vagyok érdekelt a férfiak terén. – a nyomozó is kezdte kínosan érezni magát. Remélte, hogy sikerül hamar leráznia a férfit.

- Öööö? Elnézést, nem vagyok egészen biztos benne, hogy mire gondol…

- Úgy értem, hogy én a nőket szeretem. Hetero vagyok. De tudtommal van a közelben egy bár, amely érdekelheti, itt van a…

- Mi?! Jaj, sajnálom, hogy kétértelműen fogalmaztam. Jómagam is a hölgyek közelebbi kapcsolata iránt rajongok. Más témájú beszélgetésre gondoltam. Ami talán érdekelheti magát.

- Sajnálom, de nem érek rá. A kedvesem már biztos elkészült a vacsorával, és szeretnék hazaérni mielőtt kihűlne. – felelte a nyomozó, és elfordulva a férfitől folytatta útját otthona felé, ám a férfi hamar felzárkózott mellé.

- A kedvese nem csinált vacsorát Nyomozó. A mai napot arra használta, hogy összecsomagoljon. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de meleg vacsora helyett egy búcsúlevél várja majd magát a lakásán.

- Na idefigyeljen! Nem tudom ki maga, nem is érdekel, de ha nem hagy békén most azonnal, beviszem zaklatásért! Megértette? Most pedig, ha megbocsát! – a nyomozó remélte, hogy ezzel a fenyegetéssel végre lerázhatja ezt az idegesítő férfit, és ismét megpróbálta faképnél hagyni.

- Azon törte a fejét, hogy mi történt a nővel az 5-ös lakásban, igaz?

A nyomozó megfagyott a mozdulatában. Mégis honnan tudhat egy idegen arról, ami abban a lakásban történt? Sőt honnan tudhat egyáltalán arról, hogy történt valami a lakásban? Hiszen teljes hírzárlatot rendelt el, amíg legalább néhány kérdést meg tudnak válaszolni.

- Higgye el, én csak segíteni szeretnék! Jöjjön, igyunk meg valamit és, én megválaszolom Önnek azokat a kérdéseket, amiket tudnia kell.

- Ugye tudja, hogy akár most azonnal bevihetném, hogy tanúskodjon!

- Természetesen! Ahogy maga is tudja, hogy azt mondanám, más lakásra céloztam.  Ugyan már nyomozó! Jöjjön! Legrosszabb esetben kap egy ingyen sört, ha meg igazat mondok, pár dolgot tisztábban fog látni. Van itt a sarkon egy jó kis hely. Nem zsúfolt, nem üvölt a zene, és nem is méregdrága a csapol sörük. Bár egy picit vizezett, de szinte már mindenhol hígítják.

A nyomozó először nemet akart mondani, de végül meggondolta magát. Egy hideg sör most jól is esne gondolta magában, és hátha tényleg tud valami a fickó. Úgyhogy végül beleegyezett, és követte a rejtélyes idegent.

A kis bár tényleg közel volt. Meglepően kellemes hangulatú kis kocsma, halk, nem túl tolakodó zene (szerencsére nem a fiatalok körében olyan népszerű médiahulladék), az asztalok tiszták, a csapos hölgy kedves. Igényes és szép festmények a falon, sőt még az illemhelységbe is jutott egy. Mellesleg az illemhely tökéletesen tiszta volt. A helyről lerítt, hogy nem a fiataloknak szánták, akik részegedni akarnak csak, sokkal inkább azoknak, akik túljutottak a kicsapongó fiatalkorukon, és barátaikkal vagy munkatársaikkal akarnak elfogyasztani egy-két italt a nehéz nap után, és ezt egy kellően tiszta és kellemes környezetben szeretnék megtenni. A nyomozó meg is lepődött, hogy még sosem hallott a helyről, de gyanította, hogy pár kollégájával hamar az új törzshelyükké fog válni.

- Nos, halljuk mit tud? – kérdezte a nyomozó az első kellemes korty után.

- Rögtön a tárgyra, igaz? – felelte mosolyogva a férfi, majd ivott ő is egy kortyot. – Ugye megmondtam, hogy jó hely? És árban is egészen baráti.

- Hagyjuk a kertelést. Azt mondta, elmond mindent, amit tud. Halljuk!

- Óh! Nem-nem kedves Nyomozó! Én nem azt mondtam, hogy elmondok mindent. Én azt mondtam, hogy elmondom azt, amit tudnia kell.

- Na ne szórakozzon velem! Nincs időm a maga őrült játékaira. Így is késésben vagyok és otthon már várnak. – kapta fel a vizet a nyomozó, és már állt volna felfelé, ekkor a férfi gyengéden a vállára tette a kezét.

- Ugyan már barátom, vétek lenne itt hagyni ezt a kellemesen hideg sört. És mint mondtam már, sajnos otthon csak egy levél várja majd.

A nyomozó nem értette mi történt, de valahogy haragja elszállt, ismét elfoglalta a helyét. És bár megfogadta magában, hogy ha netalántán a férfi megint azzal eteti, hogy a kedvese szó nélkül otthagyta, akkor ő is hasonló módon fog eljárni a férfival, mégis most valahogy hihetőnek tűnt neki a történet.

- Ahhoz, hogy megértse, hogy a nő abban a lakásban miért tette azt, amit előbb meg kell értenie, hogy mi is az a Gaia. De előbb egy kérdés, Ön hívő?

- Meg vagyok keresztelve. De nem gyakorlom a vallást.

- A kérdés lényege, hogy elfogadja-e az evolúciót, vagy a hitének megfelelő teremtés-történetben hisz? Jelen esetben egy mindenható Istenben, aki a semmiből teremtette meg a mindenséget.

- Inkább a tudomány emberének vallom magam, szóval egyértelműen az evolúcióra voksolok. De mielőtt folytatja, van pár kérdésem. Honnan ismerte a nőt, milyen kapcsolatban… - de a férfi azonnal félbeszakította, ahogy az alapvető kérdéseket próbálta feltenni.

- Nem-nem! Ez most nem egy tanúvallomás felvétele. Elmondok mindent, amit tudnia kell, de azon túl semmit.

- Nem hiszem, hogy ez így járható út lesz, néhány kérdésemre muszáj válaszolnia.

- Ajánlok magának egy egyezséget: elmondom, amit akarok, maga pedig kérdések nélkül végighallgat. Ha befejeztem feltehet három darab kérdést, se többet, se kevesebbet, és esküszöm, hogy őszintén fogok rájuk válaszolni, bármit is kérdezzen. Szerintem ez így egy elfogadható ajánlat. Megegyeztünk?

A nyomozó előbb el akarta utasítani, de látva a férfi elszántságát, végül elfogadta az ajánlatot.

- Remek. Akkor most kérem, had meséljem el Önnek, hogy mit is jelent pontosan Gaia…