Gaia 2/2

Ahhoz, hogy megértse Gaia lényegét, két kérdésre kell választ keresnie. Az egyik az evolúcióval kapcsolatos. Ugyebár Ön is úgy tanulta, hogy az evolúció egy véletlenen alapuló folyamat. Egy faj egyes példányai mutálódott génnel jönnek a világra. Ennek sok oka lehet: pusztán rosszul kapcsolódó gének, sugárzás okozta mutáció és még sok egyéb... A lényeg, hogy a mutáció lehet előnyös, vagy épp hátrányos. Sőt, hasonló mutáció, különböző helyzetekben is lehet mind előnyös, mind pedig hátrányos. Vegyük a legközismertebb példát: gondolom, tudja, mit jelent az, hogy albínó.
Egy egyszerű példa: két nyuszi család, az egyik az erdőben él, a másik pedig havas területhez közel. Mindkettő családban születik egy albínó nyuszi. Gondoljon bele, hogy az erdőben élő nyuszi számára előnyös-e a megváltozott színe. Egyértelműen nem, hisz az erdőben élő vadállatok könnyebben kiszúrják a fehér bundában virító nyuszit. Valószínűleg hamarabb lesz belőle vacsora, mint családapa. A mutálódott gén pedig vele hal.
Vegyük a másik család fiatal nyusziját, aki fehér bundájával nyugodtan kimerészkedhet a havas területre, ami eddig nagy veszélyt jelentett volna nyulakra. Új területeket foglalhat el, túlélési esélye jelentősen javulnak, és higgye el ,a kis fehér nyuszi valószínűleg boldog családapa lesz, az albínóságát okozó gén pedig nagyobb eséllyel öröklődhet tovább.
Ugyan az a mutáció, mégis a környezettől függően más-más hatást fejtett ki. Az evolúció elmélete szerint, ilyen módon fejlődött ki a ma ismert élővilág. De vajon elegendőek-e ezek a véletlen előforduló esetek, aminek a végkifejlettje nem is biztos, hogy olyan kedvezően alakul, hiszen a nyuszi meghalhatott volna sok-sok, a színétől független ok miatt. Ezek a véletlen mutációk, maga szerint, elegendőek-e ahhoz, hogy egy vízi élőlény, sok-sok generáció alatt, teljesen el tudjon szakadni a víztől? Pusztán a véletlenek sora elegendő lenne-e ahhoz, hogy kopoltyúból olyan új szerv alakuljon ki, ami alkalmas arra, hogy víz helyett magából a levegőből vonja ki az oxigént?

Bevallom őszintén, nem tudom. De a józan paraszti eszemre hallgatva, azt mondanám, hogy lennie kell egy nagyobb erőnek, ami a fejlődésért felelős. Egy hatás, ami biztosítja, hogy egy faj ne csak apróbb változásokon menjen keresztül, hanem teljesen új faj jöhessen létre. Az első kérdésem tehát ez: mi az az erő – ha létezik egyáltalán –, ami azért felelős, hogy új fajok jöhessenek létre?Ami biztosítja a fajfejlődést.

A választ későbbre hagyva, had vázoljak fel magának egy másik érdekességet. A földi élővilág rendkívül összetett: fajok, növények és állatok milliárdjai lakják. A föld bármely területe – eltekintve most az emberek által uralmuk alá vont területektől – saját rendszerrel rendelkezik, ami egyensúlyban van. Sőt, az egyes területek is fenntartják az egyensúlyt egymással. Szinte minden esetben kijelenthetjük, hogy az fajok sokszínűsége mellett is fent marad egy tökéletes egyensúly. Persze ebbe az olajozottan működő rendszerbe az ember elég alaposan belekontárkodott. De ha eltekintünk az emberiség pusztító hatásától, az érintetlen vad területek továbbra is fenntartják az egyensúlyt. Minden élőlénynek megvan a maga feladat. Ha például az egyik faj egyedei nagyon elszaporodnának, azok a fajok is gyarapodnának, akiknek az a faj jelenti az élelemforrást, esetleg új ragadozó faj jönne a területre, látván hogy a terület bővelkedik a zsákmányban.
Íme, a második kérdésem: képes-e fennmaradni ez az egyensúly felügyelet nélkül? Még akkor is, ha valamilyen katasztrófa miatt az egyensúly felbomlik, képes-e a káosz magától ismét egyensúlyi helyzetbe kerülni, bárminemű felügyelet nélkül?

- Ez a két kérdésem van Önhöz, kedves Nyomozó. Kíváncsi lennék a véleményére.

- Bevallom: érdekes, amit mondott. Az igazat megvallva, eddig eszembe se jutott ilyeneken elmélkedni, egyszerűen elfogadtam, hogy van, és nem kérdezősködtem. De, hogy lennie kell-e egy olyan hatalomnak, amilyet Ön most felvázolt nekem… Abban még most sem vagyok biztos.

A férfi először csak mosolygott, majd nagyot kortyolt a söréből. A korty után elismerően vette szemügyre a már majdnem üres poharát, majd így felelt:

- Őszinte leszek magával, én sem vagyok biztos benne. Abban viszont biztos vagyok, hogy ez a sör megéri az árát. Hozhatok esetleg még egyet Önnek is?

A nyomozó is a pohár aljánál járt már lassan, és a sör valóban kellemes volt, úgyhogy beleegyezet. Mindketten kiitták maradék kortyokat, és a férfi a pulthoz sétált a kiürült poharakkal. A nyomozó kihasználva a magányát, ismét átgondolta a hallottakat, és próbálta mérlegelni őket. De a bűnüldözéshez egyértelműen jobban értett, mint a biológiához. Azonban felsejlett benne egy mondás, amit még nagyon régen hallott az iskolában az egyik tanárjától. „ Minél bonyolultabb valami, annál nagyobb az esélye, hogy tönkremegy”. És az igazat megvallva, a földi élővilág rendkívül bonyolult rendszer. Mégis fennmaradt az egyensúly. Sőt, a fajok fejlődése mellett sem bomlott meg.

- Látom, ismét elsüllyedt a gondolataiban – rázta fel a férfi az elmélkedésből, és a sört is a kezébe helyezte, anélkül, hogy a nyomozó észrevette volna.

- Sajnálom… - szégyellte el magát a nyomozó

- Ne mentegetőzzön! Ez a képessége tette azzá, ami. És mire jutott?

- Nem tudom… teljesen elbizonytalanodtam. Azt mondja, hogy erre a két kérdésre Gaia a válasz?

- Pontosan. Engedje meg, hogy elmagyarázzam:

- Én úgy gondolom, hogy Gaia az élettel alakult ki. Egy olyan hatásmechanizmus, ami azért felelős, hogy biztosítsa a fajfejlődést, mindeközben megtartva az egyensúlyt. Az élőlények az ösztöneiknek engedelmeskednek. De honnan származnak ezek az ösztönök? És miért érvényesül az állatok körében az alapelv, hogy csak annyit vegyél el, amennyi szükséges? Az állatok viselkedésében is megfigyelhető, hogy mindennapi cselekvésükkel is arra törekednek, hogy egyensúlyban maradjanak a környezetükkel.

- Nem úgy, mint az ember. – vetette közbe a nyomozó.

- A fején találta a szöget! – felelte mosolyogva a férfi – És mit gondol, miért képez kivételt az emberiség?

- Mert kikerült a Gaia-hatás alól? – kérdezte kissé határozatlanul a nyomozó.

A férfi elismerő bólogatások mellett koccintásra emelte poharát.

- Nem hiába olyan remek Nyomozó maga. Hamar átlátja a dolgokat.

- Tehát az emberiség valami miatt kikerült a Gaia-hatás alól…

- Én személy szerint úgy gondolom, hogy inkább elszakította magát tőle. Az emberiség túl intelligens lett, és az alap ösztönei fölé tudott kerekedni, ellent tudott mondani Gaianak. Engedett a kapzsiságnak, és mind többet és többet vett el magának. Kiszakította magát a természetből, és mindinkább próbálta elszigetelni tőle magát. Egyre nagyobb területeket foglalt el, és alakított át olyanná, ahol kényelmesen érzi magát, ezzel végérvényesen felbontva a terület egyensúlyát.

- Aláírom: ebben van logika. De, hogy jön ide a nő az ötös lakásból?

- Engedje meg, hogy egy gyerekes hasonlattal éljek. Képzelje el, hogy magának van egy akváriuma. Egy szép tiszta akvárium, tele halakkal, amire nagyon büszke, amit mindig rendben tart. Most képzelje el, hogy az egyik fajta hala – hiába van jó élete, elég élelme – a többiekre támad. Az akvárium egyensúlya felbomlik, és maga hiába próbál meg tenni ellene, egyszerűen nem képes rá, hogy ismét rendet tegyen. Mit érezne?

- Szomorú lennék… És dühös – felelte a nyomozó.

- Most képzelje magát ennek a lázadó hallfajnak az egyik tagjává. Pontosabban egy olyan tagjának a helyébe, aki tisztában van vele, hogy maga volt felelős a korábbi jólétért. Aki szereti magát, hiszen megadott neki mindent, amire szüksége volt. Ha ez a hal, most szétnézne az akváriumban, mit látna?

- Azt, hogy saját fajtársai tönkretesznek mindent. Az akvárium falán túl pedig az, aki ellátta minden jóval, most magatehetetlenül szenvedve nézi végig, mit tesznek saját állatai.

A férfi először meglepődött arcot vágott, majd elismerő bólogatások között emelte ismét koccintásra poharát: - Maga Barátom, hihetetlenül jól átlátja a dolgokat, le a kalappal. Kérem, folytassa!

- A nő tehát egy olyan ember volt, aki még mindig kapcsolatban állt Gaiaval – a férfi bólintott –, olyan amilyen maga is – a férfi szélesen elvigyorodott, és elismerően bólintott, de nem szólalt meg, várva a folytatást –. Esetleg a magáénál szorosabb kapcsolata volt Gaiaval? – újabb, bár kissé bizonytalan bólintás – Nem bírta nézni, ahogy az akvárium gazdája szenved, és ahogy a fajtársai pusztítják az akvárium rendjét.

- Pontosan!

- De miért ilyen módon vetett véget az életének? Hiszen ez valami iszonyú fájdalmakkal járó rituális öngyilkosság lehetett.

- Én nem tudom, hogy mit látott maga annál a nőnél, de ha maga lenne az a hal, hogy vetne véget az életének? – kérdezte a férfi

- Nem is tudom… Kiugranék az akváriumból? – találgatott a nyomozó – Tehát azért végzett magával ilyen rituális módon, hogy halála során közelebb kerüljön Gaiahoz?

- És, hogy vezekeljen bűneiért, és megváltsa lelkét. – egészítette ki a férfi.

Mély csend telepedett közéjük, mintha csak a nőt gyászolnák. Végül a férfi megemelte majdnem üres poharát – Egészségére Nyomozó! – koccintottak, és megitták a maradék sörüket.

A férfi szó nélkül felállt, elvette az üres poharakat, és a pulthoz vitte. Megköszönte a pultos hölgynek az italokat és fizetett. A hölgy „Köszönöm!”-je egyértelművé tette, hogy az összeget egy nagyobbacska borravalóval is megfejelte.

- Köszönöm, hogy meghallgatott. További szép napot kívánok – búcsúzott el a férfi, amint visszatért az asztalukhoz.

- Ácsi! Mégis hová megy?

- Haza. Elmondtam, amit el kellett mondanom. Az én munkám itt véget ért.

- De még rengetek kérdésem van!

- Igaz is! Megígértem magának, hogy három kérdésére őszintén válaszolok – mosolygott a férfi és visszaült a helyére. Kezeit összekulcsolta az asztalon és így szolt – Három kérdés, se több, se kevesebb. És jól gondolja meg, mit kérdez.

A nyomozó gyorsan végiggondolta, mi mindent szeretne még kérdezni, majd kiválasztotta azt, amire a leginkább kíváncsi volt: - Miért mondta el mindezt nekem? Mi volt a célja vele?

- Én is csak egy nagyobb erőnek engedelmeskedem. Nem tudom mi volt az a fontos ok, hogy maga megtudja mindazt, amit elmondtam. De biztos vagyok benne, hogy megvolt az ok rá.

-  De mégis kinek engedelmeskedik maga?

- Ugyan annak, aki megóvja magát attól, hogy az autók elé lépjen, amikor elmerül a gondolataiban.

- Ezt úgy értsem, hogy Gaia vezet engem biztonságban haza?

- Nekem legalábbis ez a benyomásom. – mosolygott a férfi – És ezzel meg is volnánk a három kérdéssel. Öröm volt Önnel beszélgetni. Remélem, valamikor még összefutunk. Viszlát, Nyomozó! – és már indult is a kijárat felé.

- Várjon – kiáltott utána a nyomozó – Ha tényleg igaz, amit mond, akkor Gaia nem csak egy hatás! Nem csak egy megfoghatatlan mező! Ez azt jelenti, hogy valamilyen tudattal rendelkezik. Hiszen kiválasztotta magát, és elküldte hozzám. És…. és…

- Szép estét nyomozó! És részvétem a kedvese miatt – intett hátra a férfi anélkül, hogy megfordult volna. Majd amikor elérte az ajtót, megtorpant és utoljára visszanézett a nyomozóra. Úgy tűnt, mintha mondani akarna valamit, de meggondolta magát, és sejtelmesen elmosolyodott. Majd elfordult a nyomozótól, kinyitotta az ajtót, és az ajtó fölötti csengő csilingelése közepette kilépet a gyenge alkonyi fénybe.

A nyomozó nem is próbálta megállítani. Egy erős belső sugallatot érzett, ami erre ösztökélte. Inkább csak elmosolyodott, mert ezzel a különös sugallattal együtt, mintha a férfi kimondatlan utolsó mondata is eljutott volna hozzá: Ne aggódjon, nem marad vacsora nélkül.

Legközelebb  csak a bejárati ajtó kulcsival ügyetlenkedve eszmélt fel gondolataiból. Ismét úgy tette meg a hazavezető forgalmas utat, hogy nem fogott fel semmit a külvilágból. Ám bal kezét most egy zacskó is húzta, benne a kedvenc kifőzdéjének legkedveltebb menüjével.

Gaia 1/2

A nyomozó gondolataiba mélyedve sétálgatott az utcán. Már fél úton járt hazafelé, de a mai eset emléke nem hagyta nyugodni, pedig tudta, hogy ideje lenne elfelejtenie, legalábbis a nap hátralévő  részére. Megígérte mind magának, mind mostani barátnőjének, sőt a korábbiaknak is, hogy nem viszi haza a munkáját. Ez általában sikerült is… feltéve, hogy nem túl komoly esetekkel találkozott nap közben. A piti betörések és rablások után még örült is, hogy megszabadulhat az egész napi papírmunkától. De néha az útjába kerültek egyedi, érdekes esetek, amelyek felgöngyölítése napokat, sőt heteket is igénybe vehetett. Ilyenkor gyakran került kellemetlen helyzetbe kedvesével, mert gondolataiba mélyed bambulta a TV-t, anélkül, hogy egy szót is felfogott volna belőle. Ilyenkor belső világának rabjává válik, ahol csak az ügy megoldása létezik, elvesztve a külvilággal minden kapcsolatát. Éppen ezért remek nyomozó, viszont pocsék a párkapcsolatban. Persze maga is tudta, hogy mostani kapcsolata nem lesz hosszú életű, és ha így folytatja, magányosan végzi. De akármennyire is próbált szabadulni tőle (mármint az ügy gondolatától), mégis egyre azon törte a fejet, hogy pontosan mit is látott az 5-ös számú lakás nappalijában.

A kínzó elmélkedés helyét azonban lassan átvette egy fiatal férfi, aki a nyomozó előtt lépdelve próbálta felhívni magára a nyomozó figyelmét.

- Látom, végre ismét köztünk jár. Már 2 perce próbálom kirángatni magát az elmélkedéséből.

- Oh, sajnálom... – felelte a nyomozó, aki megilletődöttségében csak ennyit tudott hirtelen kinyögni.

- Ha így folytatja, egyszer egy kocsi elé fog lépni. - intette óvva az idegen.

A kocsi elé lépés mar a nyomozó fejében is megfordult, hisz gyakran csak akkor eszmél fel, amikor már hazaért. Végül, jobb magyarázat híján, hálát adott az őrangyalának.

- Elnézést, de ismerjük egymást? - kérdezte a nyomozó, miközben alaposan szemügyre vette a rejtélyes idegen férfit. De semmi különöset nem tudott észrevenni rajta. Teljesen átlagos férfi volt, már-már túl átlagos.

- Nem, nem hiszem, hogy valaha is találkoztunk volna. Öööhm. Szeretnék Önnel beszélni, mindösszesen pár percet kérek az idejéből. Esetleg meghívhatnám egy kávára, esetleg sörre? – kérdezte a férfi, de látszott rajta, hogy kellemetlenül érzi magát. Nem valószínű, hogy gyakran szólítgat le idegeneket.

- Sajnálom, de… hogy is mondjam… Nem vagyok érdekelt a férfiak terén. – a nyomozó is kezdte kínosan érezni magát. Remélte, hogy sikerül hamar leráznia a férfit.

- Öööö? Elnézést, nem vagyok egészen biztos benne, hogy mire gondol…

- Úgy értem, hogy én a nőket szeretem. Hetero vagyok. De tudtommal van a közelben egy bár, amely érdekelheti, itt van a…

- Mi?! Jaj, sajnálom, hogy kétértelműen fogalmaztam. Jómagam is a hölgyek közelebbi kapcsolata iránt rajongok. Más témájú beszélgetésre gondoltam. Ami talán érdekelheti magát.

- Sajnálom, de nem érek rá. A kedvesem már biztos elkészült a vacsorával, és szeretnék hazaérni mielőtt kihűlne. – felelte a nyomozó, és elfordulva a férfitől folytatta útját otthona felé, ám a férfi hamar felzárkózott mellé.

- A kedvese nem csinált vacsorát Nyomozó. A mai napot arra használta, hogy összecsomagoljon. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de meleg vacsora helyett egy búcsúlevél várja majd magát a lakásán.

- Na idefigyeljen! Nem tudom ki maga, nem is érdekel, de ha nem hagy békén most azonnal, beviszem zaklatásért! Megértette? Most pedig, ha megbocsát! – a nyomozó remélte, hogy ezzel a fenyegetéssel végre lerázhatja ezt az idegesítő férfit, és ismét megpróbálta faképnél hagyni.

- Azon törte a fejét, hogy mi történt a nővel az 5-ös lakásban, igaz?

A nyomozó megfagyott a mozdulatában. Mégis honnan tudhat egy idegen arról, ami abban a lakásban történt? Sőt honnan tudhat egyáltalán arról, hogy történt valami a lakásban? Hiszen teljes hírzárlatot rendelt el, amíg legalább néhány kérdést meg tudnak válaszolni.

- Higgye el, én csak segíteni szeretnék! Jöjjön, igyunk meg valamit és, én megválaszolom Önnek azokat a kérdéseket, amiket tudnia kell.

- Ugye tudja, hogy akár most azonnal bevihetném, hogy tanúskodjon!

- Természetesen! Ahogy maga is tudja, hogy azt mondanám, más lakásra céloztam.  Ugyan már nyomozó! Jöjjön! Legrosszabb esetben kap egy ingyen sört, ha meg igazat mondok, pár dolgot tisztábban fog látni. Van itt a sarkon egy jó kis hely. Nem zsúfolt, nem üvölt a zene, és nem is méregdrága a csapol sörük. Bár egy picit vizezett, de szinte már mindenhol hígítják.

A nyomozó először nemet akart mondani, de végül meggondolta magát. Egy hideg sör most jól is esne gondolta magában, és hátha tényleg tud valami a fickó. Úgyhogy végül beleegyezett, és követte a rejtélyes idegent.

A kis bár tényleg közel volt. Meglepően kellemes hangulatú kis kocsma, halk, nem túl tolakodó zene (szerencsére nem a fiatalok körében olyan népszerű médiahulladék), az asztalok tiszták, a csapos hölgy kedves. Igényes és szép festmények a falon, sőt még az illemhelységbe is jutott egy. Mellesleg az illemhely tökéletesen tiszta volt. A helyről lerítt, hogy nem a fiataloknak szánták, akik részegedni akarnak csak, sokkal inkább azoknak, akik túljutottak a kicsapongó fiatalkorukon, és barátaikkal vagy munkatársaikkal akarnak elfogyasztani egy-két italt a nehéz nap után, és ezt egy kellően tiszta és kellemes környezetben szeretnék megtenni. A nyomozó meg is lepődött, hogy még sosem hallott a helyről, de gyanította, hogy pár kollégájával hamar az új törzshelyükké fog válni.

- Nos, halljuk mit tud? – kérdezte a nyomozó az első kellemes korty után.

- Rögtön a tárgyra, igaz? – felelte mosolyogva a férfi, majd ivott ő is egy kortyot. – Ugye megmondtam, hogy jó hely? És árban is egészen baráti.

- Hagyjuk a kertelést. Azt mondta, elmond mindent, amit tud. Halljuk!

- Óh! Nem-nem kedves Nyomozó! Én nem azt mondtam, hogy elmondok mindent. Én azt mondtam, hogy elmondom azt, amit tudnia kell.

- Na ne szórakozzon velem! Nincs időm a maga őrült játékaira. Így is késésben vagyok és otthon már várnak. – kapta fel a vizet a nyomozó, és már állt volna felfelé, ekkor a férfi gyengéden a vállára tette a kezét.

- Ugyan már barátom, vétek lenne itt hagyni ezt a kellemesen hideg sört. És mint mondtam már, sajnos otthon csak egy levél várja majd.

A nyomozó nem értette mi történt, de valahogy haragja elszállt, ismét elfoglalta a helyét. És bár megfogadta magában, hogy ha netalántán a férfi megint azzal eteti, hogy a kedvese szó nélkül otthagyta, akkor ő is hasonló módon fog eljárni a férfival, mégis most valahogy hihetőnek tűnt neki a történet.

- Ahhoz, hogy megértse, hogy a nő abban a lakásban miért tette azt, amit előbb meg kell értenie, hogy mi is az a Gaia. De előbb egy kérdés, Ön hívő?

- Meg vagyok keresztelve. De nem gyakorlom a vallást.

- A kérdés lényege, hogy elfogadja-e az evolúciót, vagy a hitének megfelelő teremtés-történetben hisz? Jelen esetben egy mindenható Istenben, aki a semmiből teremtette meg a mindenséget.

- Inkább a tudomány emberének vallom magam, szóval egyértelműen az evolúcióra voksolok. De mielőtt folytatja, van pár kérdésem. Honnan ismerte a nőt, milyen kapcsolatban… - de a férfi azonnal félbeszakította, ahogy az alapvető kérdéseket próbálta feltenni.

- Nem-nem! Ez most nem egy tanúvallomás felvétele. Elmondok mindent, amit tudnia kell, de azon túl semmit.

- Nem hiszem, hogy ez így járható út lesz, néhány kérdésemre muszáj válaszolnia.

- Ajánlok magának egy egyezséget: elmondom, amit akarok, maga pedig kérdések nélkül végighallgat. Ha befejeztem feltehet három darab kérdést, se többet, se kevesebbet, és esküszöm, hogy őszintén fogok rájuk válaszolni, bármit is kérdezzen. Szerintem ez így egy elfogadható ajánlat. Megegyeztünk?

A nyomozó előbb el akarta utasítani, de látva a férfi elszántságát, végül elfogadta az ajánlatot.

- Remek. Akkor most kérem, had meséljem el Önnek, hogy mit is jelent pontosan Gaia…